Középiskolások számára hirdet pályázatot a KultúrÁsz Közhasznú Egyesület poszter elkészítésére, amely az oktatással, kultúrával kapcsolatos. A legjszebb posztereket kiállítják a Debreceni Egyetemen, a három legjobb pályamunka készítője pedig díjazásban is részesül. | Az önismeretről, a hatékony tanulás módszereiről és a továbbtanulási lehetőségekről tartanak tanácsadást földesi általános iskolásoknak a KultúrÁsz Közhasznú Egyesület szakemberei. A programokon csaknem 30 fiatal vesz részt az Egyetemes tehetség projekt részeként. | Két bicikli túrát is szervez a KultúrÁsz Közhasznú Egyesület októberben. Október 11-én a Zeleméri templomrom, október 18-án pedig a Kráter tó a cél. |
A Csökmői Ifjúsági Fúvószenekar 40 tagja vesz részt abban a zenetáborban, amelyet Egerszalókon szervez a KultúrÁsz Közhasznú Egyesület és a Hidas Frigyes Alapfokú Művészeti Iskola. A 6 napos táborban a zenei próbák mellett változatos kulturális és szabadidős programok várják az ifjú zenészeket. | Az önismeretet fejlesztő, valamint a továbbtanulást segítő foglalkozások is lesznek abban a táborban, amelyben a Hajdúszoboszlói Közgazdasági Szakközépiskola összesen 20 diákja vesz részt júliusban. A tábort a KultúrÁsz Egyesület ’’Egyetemes nevelés’’ programja keretében szervezik. | A KultúrÁsz Közhasznú Egyesület csaknem 10 éves szakmai tapasztalataira alapozva tanirodát hozott létre. Ennek révén a szakmai gyakorlatukat teljesítő egyetemista hallgatók is bekapcsolódhatnak az egyesület különböző projektjeibe, sőt saját maguk is indíthatnak projekteket saját ötleteik alapján. |
A tehetséges fiatalok minél hatékonyabb fejlesztése érdekében továbbképzésen vesznek részt a KultúrÁsz Közhasznú Egyesület munkatársai és az „Egyetemes tehetség” projekt megvalósításába bekapcsolódó egyéb szakemberek. A továbbképző foglalkozásokat júniusban tartják. | Az egészséges életmódot népszerűsítik a hajdúszoboszlói fiatalok körében azok a tréningek, előadások és egyéb színes programok, amelyeket a KultúrÁsz Közhasznú Egyesület szervez. Az eseményeket a hajdúszoboszlói Közgazdasági Szakközépiskolában rendezik április és június között. | Óvodások számára indított tehetség- és képességfejlesztő foglalkozásokat a KultúrÁsz Közhasznú Egyesület az Aranykapu Óvodával együttműködve Hajdúszoboszlón. A szakkörökön a rajz- és képzőművészeti, valamint a zenei tehetségüket tudják fejleszteni és kibontakoztatni a gyerekek. |
Több mint félszáz általános iskolás fiatal vett részt azon a szavalóversenyen, amelyet Csökmőn rendeztek április 16-án és 17-én. A vetélkedőt a KultúrÁsz Közhasznú Egyesület „Egyetemes nevelés” projektje keretében rendezték. | Középiskolások számára kínál továbbtanulási tanácsadást a KultúrÁsz Közhasznú egyesület. A szolgáltatás során az egyesület szakemberei, valamint a Debreceni Egyetem oktatói válaszolnak a fiatalok kérdéseire. | Debreceni középiskolás fiataloknak tartottak tanácsadó foglalkozásokat a KultúrÁsz Közhasznú Egyesület szakemberei, valamint a Debreceni Egyetem oktatói. A programok során elsősorban a fiatalok pályaválasztását segítették. A tanácsadás április és május folyamán zajlik. |
Újabb EU-s projektet indított áprilisban a KultúrÁsz Közhasznú Egyesület. Az „Egyetemes tehetség” után elindult az „Egyetemes nevelés” program is, szintén az Európai Unió támogatásával. A projekt során szervezett programok hozzájárulnak a tehetséges fiatalok felkutatásához és képességeik fejlesztéséhez is. | Az ír oktatási rendszert, valamint az Írországban működő tehetséggondozási rendszert tanulmányozták a KultúrÁsz Közhasznú Egyesület által delegált szakemberek április elején. A tanulmányút célja az volt, hogy a jól működő ír példákat saját tehetséggondozási projektjében is meghonosítsa az egyesület. Az utazást az „Egyetemes tehetség” projekt részeként szervezték. | Szakmai napokon készítették fel a KultúrÁsz Közhasznú Egyesület munkatársait és szakembereit arra, hogy a szervezet tehetségponttá váljon. A márciusban és áprilisban zajlott felkészítések azt a célt szolgálják, hogy minél hatékonyabban tudják felkutatni és gondozni a fiatal tehetségeket. |
|