Programok Zenetáborban gyakorolnak a fiatal csökmői fúvós zenészek 2013. 08. 05. (hétfő) 18.25
A Csökmői Ifjúsági Fúvószenekar 40 tagja vesz részt abban a zenetáborban, amelyet Egerszalókon szervez a KultúrÁsz Közhasznú Egyesület és a Hidas Frigyes Alapfokú Művészeti Iskola. A 6 napos táborban a zenei próbák mellett változatos kulturális és szabadidős programok várják az ifjú zenészeket.
Fúvószenétől lesz hangos ezekben a napokban Egerszalók. 2013. augusztus 6-án érkeznek a településre a csökmői fúvószenészek, akik 6 napot és 5 éjszakát töltenek el az ott rendezett zenetáborban. A fiatal fúvósok minden nap kétszer kis- és nagyzenekari próbát tartanak, valamint felkészülnek a tábort záró fellépésre. A zenei próbákon kívül többféle kulturális és szabadidős programon is részt vesznek, többek között Egerszalókon, Egerben, Szilvásváradon, Gyöngyösön és Kisnánán. A tábor szakmai programjának zárásaként lehetőségük lesz az ott tanultak bemutatására az Egerszalóki Tücsök Zenék programsorozat keretein belül. Az esemény 2013. augusztus 10-én, szombaton 18:00 órakor kezdődik az egerszalóki Tourinform Iroda színpadán. Ennek keretében lép fel a nívódíjas Csökmői Ifjúsági Fúvószenekar, Döge Csaba és Gál István vezényletével. A repertoárban örökzöldek szerepelnek, így a Disney filmslágerektől kezdve Máté Péter dalaiig mindenféle zenemű megtalálható.
Az egerszalóki zenetábor augusztus 11-én zárul. A tábort az „Egyetemes nevelés” projekten belül, a TÁMOP-3.2.13-12/1-2012-0334. projekt finanszírozásával rendezik. A táborban a fiatal zenészeken kívül a KultúrÁsz szakemberei (tábor- és foglalkozásvezetőként) valamint a Hidas Frigyes Alapfokú Művészeti Iskola 4 kísérő tanára is részt vesz.