Az Életvonal Alapítvány elsősorban a tudományos tehetségfejlesztésre koncentrál, segítve a kutatóvá válást. Ugyanakkor különböző iskolán kívüli művészeti területekben, pl. fotóművészet, filmművészet, iparművészet is részt vesz a tehetségfejlesztésben. Az alapítvány rendszeresen szervez szakmai előadásokat a felvállalt témákban, valamint évente pályázatot is kiír tudományos dolgozat megírására. A KÖZ-Pont Ifjúsági Egyesület bármely művészeti ágban tehetséges fiatalnak igyekszik segítséget nyújtani, és lehetőséget kínálni a tudásuk kamatoztatására. Jelenleg főként énekeseket, táncosokat, előadóművészeket segítenek, de céljuk a képzőművészek felkarolása is, így a grafikusok, festők, rajzolók, stb. támogatása.
A KultúrÁsz szakemberei ezen két szervezet különböző programjain vettek részt azért, hogy megismerjék a Hajdú-Bihar megyében és környékén, a tehetségsegítés területén megvalósult, adaptálható jó gyakorlatokat, valamint újabb tapasztalatokat szerezzenek. A hospitálások célja volt az is, hogy a különböző szervezetek szakemberei kapcsolatokat építsenek ki, valamint a szervezetek közti együttműködésekről is szó esett. A hospitálási alkalmak nagymértékben segítették a KultúrÁsz Közhasznú Egyesület munkatársait és szakembereit abban, hogy a szervezet tehetségpontként minél hatékonyabban segíthesse a fiatal tehetségeket.
A hospitálások során részt vettek az Életvonal Alapítvány szakmai napjain. Ezeken a Hajdú-Bihar megyében tehetségpontként működő szervezetek mutatkoztak be, ismertetve a működő jó gyakorlataikat, valamint előadások hangzottak el a tanulásmódszertanról és a tehetségponttá válás folyamatáról is. A szakmai napokat műhelymunka zárta, melynek célja az volt, hogy lefektessék a KultúrÁsz Közhasznú Egyesület tehetségponttá válásának alapjait. Ugyancsak az Életvonal Alapítvány szervezte azt a tehetséggondozó tábort, amelyen szintén hospitáltak a KultúrÁsz szakemberei. A több napos tábort a Debreceni Egyetem andragógia és pedagógia BA és MA szakos hallgatói számára tartották, azoknak, akik részt vesznek a Tudományos Diákköri Konferencián, vagy szeretnének a későbbiekben a doktori képzésbe is bekapcsolódni. Nekik szóltak a tréningek és előadások. A tréningek között volt csapatépítő, pályaorientációs, továbbtanulás és elhelyezkedés, vitakészség fejlesztés, tanulásmódszertan is, az előadások pedig a tanulásmódszertanról, a továbbtanulási lehetőségekről, a tudományos kutatás szabályairól szóltak, de OTDK-s dolgozatok és szakdolgozatok bemutatása is zajlott, valamint kerekasztal beszélgetés a tudományos életpálya modellről.
A KÖZ-Pont Ifjúsági Egyesület programjai közül a VI. Megyei Diákfórumon is hospitáltak a KultúrÁsz szakemberei. A fórumon szó esett a tehetséges fiatalok felkutatásának és gondozásának helyzetéről Hajdú-Bihar megyében, de arról is, hogyan tudják a pedagógusok a mindennapos munkájuk során minél hatékonyabban segíteni a tehetséges fiatalokat képességeik kibontakoztatásában. A diákfórum lehetőséget jelentett a tehetséges diákok, a pedagógusok és más szakemberek, szakmai szervezetek közötti kapcsolat kiépítésére, a tapasztalatcserére, a jó gyakorlatok átvételére. A KÖZ-Pont Ifjúsági Egyesület szervezte a Tehetségkavalkád programot is, ezen szintén részt vettek a KultúrÁsz Egyetemes tehetség projektben tevékenykedő munkatársai. A kavalkád fellépési lehetőséget teremtett a Hajdú-Bihar Megyei tehetségpontok és művészeti iskolák fiataljai számára. Az eseményen csaknem 20 művészeti csoport mutatkozott be. Az esemény célja a Hajdú-Bihar megyében élő, művészetekben tehetséges fiatalok megtalálása, felkarolása.