Programok
Tehetségnapok 2013. november. 13-15.
2013. 11. 17. (vasárnap) 11.30

Háromnapos programsorozatot szervezett a tehetségfejlesztés jegyében a KultúrÁsz Közhasznú Egyesület. A résztvevő fiatalok előadásokat hallgattak a tehetségük fejlesztésének lehetőségeiről, a legszorgalmasabbak pedig poszterbemutatón ismertethették meg alkotásaikat a nagyközönséggel.

Az ''Oktatás és kultúra'' címet viselő poszterbemutatón a Debreceni Egyetem Andragógia szakos hallgatói valamint az ’’Abigél’’ Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény, Szakképző Iskola, Gimnázium, Művészeti Szakközépiskola és Kollégium Debreceni Tagintézményének közoktatási tanulóinak munkái voltak láthatók. A poszterbemutató célja az volt, hogy lehetőséget biztosítson a tehetséges fiatalok nyilvánosság előtti bemutatkozására. Az esemény csak egyike volt a tehetségnapok programjainak, amelyek 2013. november 13. és 15. között zajlottak a Debreceni Egyetemen a KultúrÁsz Közhasznú Egyesület szervezésében. A rendezvény legfontosabb célja a tehetséges középiskolások segítése, a tehetségük fejlesztését szolgáló lehetőségek bemutatása, az információnyújtás és a pályaorientáció volt. 

Az első napon a poszterbemutatón kívül előadásokat is hallhattak a résztvevők. Prof. Dr. Sári Mihály, az Eötvös József Egyetem egykori rektora, a Debreceni Egyetem volt oktatója a civil szervezetek közösségépítésben játszott szerepéről beszélt. Dr. Szabó József pedig a civil szervezeteknél zajló tehetséggondozást mutatta be. A második tehetségnapon az emberekben és a közösségekben zajló konfliktusokról, és azok feloldásáról beszélt Prof. Dr. Sári Mihály, majd kerekasztal beszélgetés következett a tudományos tehetséggondozásról Dr. Szabó János Zoltán, az Emberi Erőforrások Minisztériuma munkatársának vezetésével. A beszélgetésen a Debreceni Egyetem jelenlegi és volt oktatói, az immár tehetségponttá vált KultúrÁsz Közhasznú Egyesület, az Életvonal Alapítvány, valamint a Nullpont Kulturális Egyesület jelenlegi és volt munkatársai vettek részt, mindannyian tehetséggondozással is foglalkozó szakemberek. 

A résztvevő diákok szerint a tehetségnapok jó lehetőséget teremtettek az egyetemi hallgatók, a közoktatásban tanulók és a tanárok, valamint a tehetséggondozással is foglalkozó szakmai szervezetek közötti kapcsolatok építésére, a tehetségek fejlesztésével és általában az ifjúság helyzetével kapcsolatos aktuális kérdések megvitatására, az együttgondolkodásra és a felmerülő problémákra adott közös megoldási javaslatok megfogalmazására. A szakemberek előadásai révén az érdeklődő diákok megismerhették, milyen lehetőségeik vannak a tehetségük fejlesztésére elsősorban a felnőttképzés, a kultúra és a rendezvények szervezése területén.




Cikkek a témakörből


Ossza meg a FACEBOOK-on



Cikk nyomtatása